Vegán "zsíros kenyér" - olajmentesen
top of page
  • Szerző képeMiri

Vegán "zsíros kenyér" - olajmentesen


Ez a pecsenyezsír ízű kence kísértetiesen hasonlít a hagyományos zsíros kenyérre. Nemcsak az íze, hanem meglepő módon még az állaga is olyan, mint amikor a megdermedt zsírt kiveszik a hűtőből, rákenik a kenyérre, majd enyhén elkezd megolvadni szobahőmérsékleten.


Villányban nőttem fel, ahol szinte nincs olyan pincészet, mely ne árulna a bor mellé zsíros kenyeret. Nincs ez másképp szüleim pincészetében sem, ahol életem folyamán megkentem már pár kenyeret... És igen, szerettem. Amióta viszont nem eszem állati eredetű élelmiszereket, nemcsak hogy nem ettem, de soha meg sem kívántam. Ahogyan most sem, viszont amikor ezzel a fehérbabos kencével kísérleteztem, és először haraptam bele ebbe a füstös babkrémmel megkent kenyérbe, rögtön a zsíros kenyér villant be. Nos, szerelem volt első harapásra. :)


Azóta rengetegszer elkészítem itthon, és rendszerint óriási sikernek örvend a vegán panzióvendégeim körében is. Nincs is jobb Villányban egy borozgatós este után vegán zsíros kenyérrel indítani a napot. ;)


Hozzávalók

240 g főtt fehérbab

2 fej vöröshagyma

2 fej fokhagyma

1/2 tk só

2 tk folyékony füst


Elkészítés

1. A hagyma külső héját eltávolítjuk, félbe vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. A fokhagymát gerezdekre szedjük és héjával együtt a hagyma mellé tesszük.

2. 200 °C-ra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt megsütjük.

3. Végül a fokhagyma héját is eltávolítjuk, a belsejét pedig a hagymával, fehérbabbal, folyékony füsttel és sóval együtt krémesre turmixoljuk.



8 146 megtekintés1 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page