top of page
Szerző képeMiri

Sült répakrémleves

Nagyon szeretem a répakrémlevest, amit általában úgy készítek, hogy megfőzöm a répát fűszerekkel együtt, majd leturmixolom és kész is. Most azonban kíváncsi voltam, milyen, ha sütőben sütöm meg a répát, hiszen attól egy kicsit karamelles, édeskés íze lesz. Paradicsom pürével tettem még ízesebbé, és a végeredmény egy nagyon szuper, ízletes, sűrű krémleves lett.


Hozzávalók (kb. 4 adag)

1 kg répa

1 db hagyma

3 gerezd fokhagyma

1/4 tk őrölt feketebors

1/4 tk örölt fűszerkömény

1/2 tk só

1-2 tk szárított bazsalikom (opcionális)

500 ml paradicsom püré

200 ml növényi tej

250 ml víz (vagy zöldségalaplé)


Elkészítés

1. A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra.

2. A répákat megmossuk, kb. 1 cm vastag karikákra vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.

3. A fokhagymát és a hagymát meghámozzuk, majd az utóbbit négybe vágjuk, és a fokhagymával együtt tepsibe tesszük a répa mellé.

4. Megszórjuk feketeborssal, őrölt köménnyel, valamint sóval, és kb 40-45 perc alatt megsütjük. Közben egyszer átforgatjuk.

5. Miután kivettük a zöldségeket a sütőből, turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk a paradicsom pürét, és krémesre turmixoljuk. Azt javaslom, hogy két adagban turmixold le, mert egyszerre nem biztos, hogy belefér a kehelybe.

6. Ezután fazékba tesszük, hozzáadjuk a vizet, növényi tejet és szárított bazsalikomot, forrásig hevítjük, majd lezárjuk.

7. Ha hígabban szereted, nyugodtan adhatsz még hozzá egy kis vizet, vagy zöldségalaplevet.

8. Tálaláskor ízlés szerint díszíthetjük friss petrezselyemmel, valamint napraforgómaggal.



1 770 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page